
BIO
Már egészen kis koromtól aktívan jelen vagyok a design világában. Művészeti szakközépiskolában grafikus képesítést szereztem, majd az Iparművészeti Egyetemen (MOME) ipari formatervezőként folytattam a tanulmányaimat, ahol a bútortervezés és térformálás már korán központi szerepet kapott. Szakdolgozatomban a design és az üzleti siker kapcsolatát vizsgáltam – ekkor vált számomra világossá, milyen erőteljes hatással van a tudatosan megtervezett környezet egy márka vagy vállalkozás fejlődésére.
Pályámat a Varrodesign belsőépítész stúdióban kezdtem, majd közel nyolc éven át dolgoztam a filmiparban díszlettervezőként, olyan nemzetközi produkciók csapatában, mint a Terminator: Dark Fate, a Dűne, a HALO vagy The Alienist, többek között az HBO és a Netflix megbízásában.
A közelmúltban visszatértem a belsőépítészet világába, és megalapítottam saját stúdiómat, hogy végre a szenvedélyemnek hódolhassak és segítsek másoknak ikonikus tereket és karakteres márkakörnyezetet alkotni – olyat, amely valóban támogatja őket céljaik elérésében.
OTTHON DESIGN
Az otthon az ember legfontosabb tere. Akkor is hatással van rád, amikor nem veszed észre – akár pihensz, akár dolgozol benne. Ez az a hely, ahol a legtöbb időt töltöd, ezért nem mindegy, hogyan van kialakítva.
Sokan ma státuszszimbólumnak tekintik az otthont, de én úgy gondolom, ennél sokkal többről van szó. Egy jól megtervezett otthon stabilitást ad, rendszert visz a mindennapokba, időt és energiát spórol, csökkenti a házimunkával töltött időt és pihentetőbb környezetet teremt. Ez a bázisod. Innen indulsz el minden nap, és ide térsz vissza feltöltődni. Ha a tér jól működik, hatékonyabb, nyugodtabb és fókuszáltabb leszel – ha nem, akkor folyamatosan viszi az energiád és a figyelmed.
Egy jó otthon nem luxus – stratégiai eszköz, ami hozzájárul ahhoz, hogy kihozd magadból a maximumot.


DESIGN MINT BEFEKTETÉS
A tér identitása nem költség, hanem befektetés.
Egy felújítás során a teljes költség töredékéért dolgozik a belsőépítész – mégis ő az, aki karaktert, funkciót és értéket ad a helynek. Egy jól megtervezett tér nemcsak esztétikailag vonzóbb, hanem hosszú távon is többet hoz: magasabb bérleti díjért, jobb áron adható el, és gyorsabban megtérül. Ha már egyszer költesz rá, érdemes jól csinálni.
VENDÉGLÁTÓ HELYISÉGEK
Egy tér identitása közvetlenül hat az üzlet sikerére. Egy étterem nemcsak az ételekről szól, hanem az élményről, amit a vendég kap. A jól megtervezett enteriőr vonzza az embereket, hosszabb tartózkodásra ösztönöz, és visszatérésre csábít. Az erős vizuális karakter kiemel a versenytársak közül, márkaértéket épít és növeli a bevételi potenciált. Ha valóban ki akarod aknázni az éttermed üzleti lehetőségeit, a profi tervezés nem költség, hanem a legjobb befektetés – hiszen minél erősebb az élmény, annál több pénzt fogsz keresni vele.
EGYÜTTMŰKÖDÉS
A tervezési folyamatot lépésről-lépésre átvesszük – így nincsenek meglepetések. A design teljesen rád szabott, nálam nincs két egyforma tér az a cél, hogy a tér működjön, és téged szolgáljon. Figyelek arra, hogy a térre fordított pénz az ingatlan értékével egyensúlyban legyen és megtérüljön a befektetésed.
Olyan tervdokumentációt adok át, amit könnyedén tovább tudsz adni a kivitelezőknek – nem kell rajzokban elmélyedned, minden világos és érthető. A tervezés lezárulta után sem tűnök el: technikai kérdésekre válaszolok, és segítek abban, hogy a megvalósítás zökkenőmentesen haladjon előre.
Keress bátran, ha kérdésed van - örömmel segítek! Nagyon várom, hogy valami igazán különlegeset hozzunk létre.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Autem dolore, alias, numquam enim ab voluptate id quam harum ducimus cupiditate similique quisquam et deserunt, recusandae.