Legfrissebb munkám egy kiadásra szánt, kétszintes tetőtéri lakás teljes átalakítása.
Az ingatlan alaprajza rendkívül bonyolult és aránytalan tereket hozott létre: zegzugos elrendezés, kedvezőtlen fényviszonyok és a 60-as évek tipikus szemlélete – minél több külön funkciójú szoba, annál nagyobb büszkeség a tulajdonosnak. A mai igények azonban éppen az ellenkezőjéről szólnak: tágas, közösségi terekre vágyunk.

Ennek megfelelően a statikussal közösen áttekintettük, mely falak bonthatók ki, hogy a lakás szellősebb, áttekinthetőbb legyen. Végül a csigalépcső körüli falakat távolítottuk el, amivel kiemeltük a tér valódi ékkövét – magát a csigalépcsőt. Ez a megoldás nemcsak látványos hangsúlyt adott, hanem fényt és nyitottságot is hozott a lakásba.

A konyha, amely korábban egy tetőtéri ferde sík alá volt beszorítva, átköltözött a nagyobb belmagasságú részbe, így végre méltó helyet kapott. Az étkező került a ferde mennyezeti sík alá, ami sokkal praktikusabb és arányosabb elrendezést eredményezett.

A felújítás során az elavult színeket és nyílászárókat újrafestettük, a szalagparketta friss megjelenést kapott, a régi retro lámpákat kortárs darabokra cseréltük. Az enteriőrt izgalmas színekkel és keretezett poszterekkel tettük játékosabbá és otthonosabbá.
Az eredmény: egy fényesebb, tágasabb és élhetőbb tetőtéri lakás, amely újra élettel telítődött.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Autem dolore, alias, numquam enim ab voluptate id quam harum ducimus cupiditate similique quisquam et deserunt, recusandae.