Óriási, fényben úszó terek az ürömi álomotthonban – ahol a hatalmas ablakoknak és a jól átgondolt belsőépítészeti megoldásoknak köszönhetően minden szoba szinte ragyog.
A térérzetet a letisztult formák és a tudatosan választott világos árnyalatok még inkább erősítik, így a ház egyszerre modern, elegáns és otthonos. Ez az ingatlan igazi példája annak, hogyan lehet a természetes fényre építeni egy teljes enteriőrt, és ebből kiindulva egy olyan otthont teremteni, amely szellős, harmonikus és inspiráló mindennapi élettér.
Ez a 300 m²-es ürömi családi ház igazi kihívás volt. Az építész már az alaprajz megtervezésekor remek munkát végzett: előszoba, két gardrób, három fürdőszoba, mosókonyha, konditerem, szauna, dolgozó, három hálószoba, teraszok, nappali, konyha-étkező és kamra – minden tudatosan elhelyezve.
A tulajdonosok szintén nagyfokú térhasználati tudatossággal rendelkeztek, így az alaprajzon szinte semmit nem kellett változtatni. Egy jó alaprajz mindig öröm a belsőépítész számára – de persze így is bőven akadt feladat.




A gardrób például a jól ismert IKEA Pax rendszerre épül, amelyet egyedi elemekkel egészítettünk ki, hogy elegánsabb és személyre szabottabb hatást keltsen. A tér közepére egyedi bútor készült az ékszerek és kiegészítők számára, amelyet az üvegpolcos Pax rendszerbe illesztettünk. Minden részletet aprólékosan átgondoltunk: a rendszerek logikus használhatósága elsődleges szempont volt. Aki ismer, tudja, hogy mániákusan rajongok a rendszerezésért – számomra a belsőépítészetben a design mindig a funkcionalitás után születik meg. Ez a gardrób ebből a szempontból az egyik „mestermunkám”.

A gyerekszoba szintén szívemhez közel áll. Mindig is imádtam a gyerekbútorokat és játékokat – a diplomamunkám is egy gyermekbútor-kollekció volt. Ennél a szobánál is külön figyelmet fordítottunk a játékosságra és a praktikumra. Fontos szempont volt, hogy egy gyerekszoba általában 6–8 évig tölti be szerepét, mielőtt az iskolás évek új igényeket hoznak. Ezért a tervezés során nemcsak a fantáziát, hanem a költségek optimalizálását is szem előtt tartottuk.

A legtöbb házban az előszoba és a lépcső alatti rész a legnehezebben kezelhető terület. A lépcső gyakran esetlen, aránytalan vagy zsúfolt, és ha nem elég tágas, komoly gondot okozhat költözésnél, bútorok mozgatásánál és a mindennapi használat során is. Ha viszont kizárólag az ergonómiára koncentrálunk, könnyen ormótlan és olcsó hatást kelthet.
Ebben a házban olyan trükköket alkalmaztunk, amelyekkel ezek a vizuális „fekete lyukak” igazi ékkővé alakultak. A lépcső alatti teret zöld oázissá varázsoltuk: növényekkel ültettük be, külön erre kialakított csöpögtető rendszerrel, vízelvezetéssel és speciális talajrétegekkel. A megfelelő világítás pedig kiemeli a tér különleges atmoszféráját, így a korábban haszontalannak tűnő rész a ház egyik legizgalmasabb látványelemévé vált.


Ez a ház jó példája annak, hogyan lehet egy tudatos alaprajzot aprólékos, személyre szabott belsőépítészeti megoldásokkal kiegészíteni – úgy, hogy minden tér nemcsak funkcionális, hanem szerethető és inspiráló is legyen.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Autem dolore, alias, numquam enim ab voluptate id quam harum ducimus cupiditate similique quisquam et deserunt, recusandae.